18.Rész Thoughts

Hello sweeties! Gondoltam hozok egy részt, de csalódnom kellett, mert megint valaki leiratkozott.

De ki aludtam és mosolyogva álltam neki a napnak! Komikat, feliratkozókat, szavazást kérnék! 

Ja és zene ( mert úgy izgalmasabb ) [KATT]

Thoughts

Ha kérhetném az istent, hogy segítsen megtenném. Csak semmi értelme nem lenne egy olyan lányon segíteni aki menekül a múltja elől. Mert pontosan ezt teszem. Próbálok felejteni, felejteni azt, hogy rossz gépre szálltan fel, hogy egyáltalán nekiálltam kavarni Styles urasággal. Egy olyan lányt  látok magam előtt ha becsukom a szemem akin már senki nem segíthet. Akit több hétig csak a gépek tartanak életben. Aki nem fürdik csak mert szégyenli a testét. Ezért fekszik büdösen, egy szutykos ágyban. Szemeimet becsukva tartottam már egy pár perce. Nem akartam aludni, csak élvezni azt, hogy mindent kizárok körülöttem. Mosolyra húzva ajkaimat látom magam előtt anyukám mosolygós arcát. Amikor rá gondolok akkor nem tudok már nem mosolyogni, egyszerűen csak örömöt hoz magával. Van aki sír, zokog, vagy csak könnyezik. Én mosolygok. Látom, hogy távolodik és integet. Amilyen gyorsan eltűnik, holtan gyorsan térek vissza a valóságba. Kisebb csörgésre lettem figyelmes magam mellől. Fejemet oldalra kapva, szemeim kinyitva néztem rá a kijelzőre. Az a bizonyos  név volt rajta amit nem akartam látni.  Lehet, hogy nem is a Londonba kerülést akartam elfelejteni hanem őt? Hiszen mióta bent vagyok nem vettem fel neki a telefont.. Minden nap hív, de soha nem veszem fel. Hiszen ha Los Angelesben tartózkodik, akkor miért nem jön be? Miket gondolsz te Hope? Még az kéne, hogy Mr. Tökély képét nézd egész nap? Na nem! Csak egyszer! Csak egyszer akartam boldog lenni, még azt is elbasztam. Egyszerűen utálom magam, utálom az életem. Minek kellett egyáltalán behozni engem ebbe a kórházba? Miért nem hagytak meghalni? 

Lassan fogtam meg a telefont, és oldottam fel a zárját. Belépve az smsesek közé, görgöttem az ujjam a kijelzőn, és olvastam mindegyikbe bele egy kicsit. Majd egy üzeneten meg akadt a szemem, azonnal beléptem a kicsi mappába, és olvasni kezdtem..

" Utálom magam, utálom, hogy elengedtelek, hogy hagytalak futni. Hogy mikor 15 évesen otthagytalak. Azt hittem jobb lesz, de nem. Ezt soha nem fogom magamnak megbocsájtani. Látlak, mindenhol! Amikor Grace felhívott, hogy visszajöttek az emlékeid, muszáj voltam felkeresni téged! Te nem látsz engem, de én látlak! Nem haltam meg, csak figyellek. Figyellek mikor nem veszed észre, és mikor fent vagy. Emlékszel mikor először találkoztunk? Csak, hogy tudd. Én mindig ott leszek.. " 

Megint fejfájás, és villámcsapásként törtek rám az emlékek. Hiszen a part, a part ahol először találkoztunk. Talán nem is voltam magamnál, de megfogott.  A szemei, a haja, Ő volt az a fiú, aki a szemével is tudott mosolyogni. Úgy, hogy az arcra komoly volt. Zöld gyémánt szemei mindig csillogtak. Hirtelen egy könny jött ki a szememből, 5 év után csak úgy vissza emlékezni? Mégis hogyan? A sors? Lehetetlennek tűnt az egész, mintha csak álmodnám. Ülő pózból zuhantam vissza az ágyra, és csuktam le a szemem.. Semmi kedvem nem volt aludni, csak visszahívni a múltat, és látni a jövőt..

Harry Styles 

A helyzete, mér az is kiborított, hogy tudomást sem vesz rólam. Egyszerűen elbasztam az egészet. Futni hagytam Őt, megint. Mind össze 19 évesen vagyok abban a helyzetben, mintha a szívemet kitaposták volna. Hihetetlen, hogy az ember mennyi mindent tud változni. Csak 15 éves voltam, mikor először már akkor megkértem a kezét. Mintha a sors újra játszódna, csak más a végeredmény. Hülyeség nem? Mint össze 15 évesen megkérni egy lány kezét, de már akkor tudtam, hogy Ő lesz a feleségem. Éreztem, hogy minden meg fog változni.

Parton ülve gondolkoztam a múlton. Hiszen már akkor is én voltam a nagy Harry Styles aki bármilyen csajt ágyba vihet, a focicsapat kapitánya, az iskola legmenőbb sráca. Mindenkivel kikezdtem, de nem feküdtem le velük. Csak 3-4 napig a csajaim voltam, majd dobtam őket. Aztán Jött Hope, akibe komolyan szerelmes lettem. Megváltoztatott. Megmutatta, hogy a világ szép, csak ki kell nyitni a szemünk. Megmutatta, hogyan kell élvezni az életet. Ha ő ne lett volna talán soha nem tudom meg, hogy milyen az élet. Lehet, hogy most egy kurva mellett lennék és azt hitetném magammal, hogy boldog vagyok, pedig nem. Csak egyszer élném át a fájdalmat amit Ő átélt, vehetném el neki a kínzást amit érez. Megmondták a dokik, ha visszajön az emléke keservesen fog fájni a feje...

- Harry! - hallottam mellőlem a hangot. Azonnal jobbra kaptam a fejem, Niall és Zayn mosolygós arcával találtam szembe magam. Azonnal fel álltam és lepacsiztam velük, állítólag a kórházban voltak Hopenál.

- Mizu? - borzoltam meg a hajam, és toltam ki a szememből a tincseket. Lassan elindultunk hazafele.

- Elolvasta az üzeneted! - Niall azonnal a lényegre tért. Kikerekedett a szemem, és meg is álltam. Mocanni nem tudtam, bámultam a nagy sziklák felé.
- Mondott valamit? - néztem Zaynre. Csak megrázta a fejét...

Hope Clark 

Végre egy nyugtató fürdőben ülök. Ki tudtam mászni abból a koszos ágyból, és így át is tudják húzni a huzatot róla. Ahogy a vízbe beleültem csak úgy sugárzott rólam a kicsi boldogság, mivel le tudtam magamról mosni a koszt. Habok lepték el a testem mindenhol, hajam kontyba fel volt kötve. Kezembe nyomtam egy kis kókuszos tusfürdőt, így elkentem a testemen. Jó volt ma egy kicsit gondolkodni, végigjárni a múltat, és kicsit a jövőbe gondolni..