●14.Rész●

● Hiszen elment, és soha többé nem jön vissza ●

A hangok.. Melyek a fejemben szóltak, teljes sötétség. Félek! Egyszer egy árny suhan el mellettem. Összerogyok, minden erőmet elvesztem. Hajam előre siklik, majd már majdnem a földet súrolja. Könnyek szöknek ki a szememből, majd egy átlagos mozdulattal kissé megemelem a fejem. A hatalmas árny, megint eltűnik. Bal kezemre pillantok, majd megfordítom azt. Csuklómat fürkészve, a kisebb vágásnyomokat tekingetve, megint gondolkozok. Megint a hangok szólnak a fejemben, sok-sok egymás utána, vagy egymás szavába vágó szavak. Jobb és bal kezembe temetve az arcom, esek el teljesen. Zokogva próbálom magam feltolni a földtől, de semmi. Egyszerűen minden erőm elment, mintha megfosztanának tőle. A sötétségben, egyedül vagyok. Kiáltani felesleges, elterülök a földön. Várom a halált. Várom a kaszást, mely egyszer biztosan elvisz, fekszek. Kiterítem, magam. Majd egy hatalmas kattanás, és a fények kigyúlnak. Előttem áll a csuklyás férfi, akinél egy olló van. Sikítás hallatára, összeszorítom a szemem.. A holló elfog jönni értem, hiszen azt mondják a halottakra mindig egy holló vigyáz. A holló viszi el, és talán hozza vissza...

Még mindig élek. A szemem össze van szorítva, kezem majdnem leszakad. Nyöszörgök. A puhaság alattam megrémiszt. Vagy szétnyílt alattam a föld, vagy egy matracon vagyok. Ki sem merem már nyitni a szemem. Lehet, hogy a csuklyás pali valahol vár rám, vagy már meg is talált. Lehet, hogy halott vagyok, csak azt érzem, hogy élek. Mellettem lévő kezeim megmozdulnak, így a takaróba kapaszkodnak. Fejem hasít a fájdalomtól, még mindig a hangok. Nem értem mit akarnak mondani, egymás szavába vágnak. Hasam összeugrik, egyre jobban fáj. Jobbra-balra mozgatom a buksim, de nem akar múlni a fájdalom. Jobb kezem megmozdítom, még az is fáj, hogy mozgatnom kell. Majd egy vasba ütközik bele. Összerezzenek, és kinyitom a jobb, majd bal szemem, lassan.. Teljesen fehér szobában találom magam, mellettem egy EKG , előttem egy tv. Biztosan egy kórházba vagyok. De miért? Elfordítom a fejem, jobbra meglátom Harry kabátját. Még ezen sem tudok most mosolyogni. Majd meglátom a bal kezem, össze volt kötözve. Gondolom összevarrták a sebeimet, jobb kezem még rosszabbul nézett ki. Ennél a kezemnél fogva, voltam infúzióra rakva. Mi a franc történt velem? Hiszen csak arra emlékszem, hogy visszamentem a szobámba..
- Hope Clark! Végre felébredt! - jött be gondolom az orvosom, mivel fehérben volt.
- Igen.. Mr.Callin! - olvastam le a cédulája nevét. Kicsit felültem, hajamat kisöpörtem a szememből. - Elmondaná mi történt? - néztem megint rá. Mosolyogni kezdett, majd az ablak fele pillantott. Ott állt Harry, aki kicsit sem volt jó kedvében. Komor arca elárulta, hogy nincsen rendben valami. Kicsit távolabb ment az ablaktól, és az ajtót vette irányba. Pillanatig eltűnt, majd felbukkant de már a szobában volt.
- Hope! - ült le az ágyam szélére. Meg akartam ölelni, majd csókolni, de nem engedte.  Eltolt magától, mintha egy idegen lennék. Jég hideg volt a keze, mikor megfogta az enyémet. A doktor kiment, így ketten maradtunk.
- Mi a baj? - néztem rá, majd az arcát kezdtem az arcát.
- Majdnem elveszítettelek! Buta voltam.
- Mond már el mi volt! - emeltem meg a hangom. Zöld szemeivel nézett rám, csillogást nem láttam, csak fájdalmat. Szuszogása után szólásra nyitotta a száját.
- Hope! Össze estél! Majd el is ájultál! A fejedet fogtak egész végig, és nyöszörögtél. Néha beszéltél is, nagyon furcsa volt. Persze a mentősök tudták mi a baj, sokkos helyzet. De akkor sem értettem meg, hogy miért mondod mint azt.: " a hangok " egész végig ezt ismételgetted! - kikerekedett a szemem, majd megrémültem. Folytatta. - Azonnal meg kellett műteni, hiszen ha nem teszik beleőrülsz a fájdalmadba. - gondoltam ezzel befejezve. A fejemhez kaptam, ami ugyan csak hasított a fájdalomtól. Rám emelte Harry a tekintetét, majd összehúzta a szemöldökét. - Mutasd csak! - fogta meg a homlokom. Azonnal elkapta. - Jézusom, de hideg! Ja és akartam még valamit mondani.. Figyelj Hope! Ne borulj ki! De én miattam vagy itt, nem más miatt, miattam. Nem fogok neked többet ártani! - ezzel fel állt, és teljesen mellém jött.
- Miről beszélsz? - jöttek ki a könnyek a szememből.
- Elmegyek! - motyogta, majd felvette a kabátját. Megölelt. - Vigyázz magadra! Egyet kérek! Felejts el! - nem tudtam megszólalni. Meredtem magam felé, Harry megpuszilta a homlokom és az ajtó fele ment. Üdv újra Londonban Hope! És viszlát! - ezzel kiment az ajtón. Mint mondtam inkább vitt volna el abban a pillanatban a fekete holló, mint, hogy vele kelljen élnem. Megint feketeség köszöntött... 

Egy szürke helyen vagyok, ülök nyomoromban egy rossz gitár mellett. Halkan szuszogok. Mindig Harry képét tartom a kezemben. Előttem lévő láng, csak szikrázik a melegtől. Lassan tépem össze a képet, és dobom a lángok közé.. Közben a szívem szakadt, meg. A lángra kapott kép, összeszűkült, majd hamuvá vált. Az álmaimat vitte magával.. 
- Hogy tehetted ezt? - hallottam a lángból jövő hangot. Kicsit megijedtem, majd az óvszeres papírt dobtam még közé. - Hogy került ez hozzád? - Harry rekkettes hangja csöngött a fülemben..
- Meg sem próbálod letagadni! - hintáztam előre hátra.
- Akkor jobb lenne?
- Ha azt mondtad felejtselek el akkor miért vagy ott mindenhol? - ordítottam ki magam...


Egy hét telt el az esetem óta. Zayn és Niall vigyáz rám, de mindig be kell esténként vinni az ügyeletre fejfájás miatt. Harry hiánya megőrjít, de egyben jó is mert tudom, hogy élek.. Tudtam, hogy megcsalt, a naplójának a végében volt egy óvszeres doboz. Minden lányt ráírt aki megvolt neki.. Csak összesen 5 darab nővel csalt meg. De akkor sem haragudtam rá, csak sokként ért.
- Hercegnő! - kopogott Zayn a szobába. Ugyan úgy fogadott mint minden reggel. Egy szál bokszerben, kócos hajjal, egy tál müzlivel, és egy sokként ért aranyos mosollyal. Kedvenc reggeli ébresztésem. - Itt a reggeli! - tette le elém a tálcát, puszit nyomott a fejemre.
- Hogy aludtatok? - kanalaztam bele a müzlibe. 
- Én jól. Niall már kevésbé, mert az éjszakát megint az ügyeleten töltötte..
- Megint? Ezt nem hiszem el! - fogtam meg a fejem. Nem fájt, csak már szokásom odakapni mikor beszélnek róla. Az ember arra törekszik, hogy mindene jó legyen és, hogy maga is boldog.. Ezzel szemben, én nem vagyok az.. Igaz soha nem is voltam, csak akkor amikor velem volt. Nem is szólítom már a becenevén. Styles egyszerűen minden életkedvemet elvitte magával. Egyszer vissza is hozhatná..
- Hercegnő! - szólított Zayn a becenevemen, amit ő aggasztott rám. - Tudom, hogy min gondolkodsz! De ne tedd! Hülyeség így élni az életet! Harry nem fog visszajönni! És ezt be kell látnod! - sóhajtott, és egy aranyos pillantást vetett rám.. Sajnos igaza volt, soha nem fog visszajönni.
- Köszönöm Zayn! - mosolyodtam el, majd már az üres tálcát a kezébe nyomtam. - Niall hol is van? - néztem szemeibe.
- Elment Nando's-ba! Állítólag nem finom amit csinálok!
- Ma elmegyünk sétálni. Régen voltam csak úgy valahol! - tettem fel a kérdést, és váltottam témát..
- Elmehetünk! - villantott ezer wattos mosolyt. Fel állt és kiment a szobából. Sóhajtással dőltem vissza a helyemre és húztam a fejemre a párnát. Eldöntöttem valamit! Nincsen többé Harold Edward Styles! Ha azt akarja, hogy boldog leszek az leszek! Hiszen itt van nekem Zayn és Niall is. Imádom a hülye fejüket. Ha harc, hát legyen harc. Fájni fog neki ha boldog leszek! Meg nyugtatásképp nem kell semmit sem mondania. Miért nem húzta csak el a csíkot aztán kész. Rendben Styles! Egyszer kiderítem hol vagy. Elmosolyodtam a párnám alatt, őszinte mosolyom volt. Ennyire még soha nem éreztem magam jól, pedig csak feküdtem abban a szutykos ágyban...
Odamentem az ablakhoz, és a képeinket amiket Harry naplójából szedtem ki, kidobtam őket az utcára. Összetéptem mindent, úgy vitte a szél..
- Se veled, se nélküled? - motyogtam magamban, majd kicsit kihajoltam az ablakon. - Inkább nélküled! Mert boldog vagyok! - ordítottam ki az utcára. Varázslatosan megfújta a szél a hajam, így mintha minden rossz kiszállt volna belőlem.. Igen minden jó lesz. Be fogom bizonyítani, apámnak, Gracenek, és a többieknek is. Meg tudok állni a magam lábán, hiszen elment. És soha többé nem jön vissza...

Bocsi! De ezt a képet muszáj volt csatolnom!

És egy kis párbeszéd a komik érdekében.: ( ötletet adta L.T.P aki nekem személyen példaképem )

- Zayn! Szerinted ß.ß örülne ha meglenne erre a részre legalább 15 komija? - tette fel a kérdést hercegnő.

- Persze! Hiszen hamarabb hozhatná a következő részt! - kacsintott Zayn.

- Szóval csak komizni kell jó sokat, hogy jöjjön a 15. rész? - tette fel a kérdést Niall. Ekkor az írónő lépett be a szobába, és mosolyogva ledobta a táskáját.

- Miről beszélgettek? - mosolygott egy keveset.

- Édes kicsi szívem! Arról, hogy már mi is kíváncsiak vagyunk a következő részre! Megvitattuk mennyi komi kéne az újhoz! - nézett rá Zayn.

- Elmondasz egy kis kulissza titkot? - lépett hozzá közelebb Hercegnő, és teljesen előtte állt már. Fülét a lánynak nyomta. ß.ß Motyogott valamit, majd elnevette magát.

- Mit mondott? - nézett rá Niall Hopera.

- Azt, hogy nem fogja elmondani a kulisszatitkokat! - motyogott Hope. - Niall te most mit csinálsz?

- Engem érdekel a következő rész! Szóval komizok egy jó hosszú szöveget! - ezzel Niall pötyögni kezdett..