●4.Rész ●

Hello, most nem fogok hatalmas beszédet tartani. Köszönöm a komikat, egész hamar meglett a szám.
Ugyan így tovább, próbálok érthetően fogalmazni.  + Jövő hét csütörtökön lesz rész! Előbb nem!#offline

~ Nyaklánc ~

Hope Clark~

Ültem a bőröndömön mit sem gondolva, hogy kihez fogok menni. Egyszerűen egy szerencsétlen balfék vagyok aki még egy repülőt is eltéveszt. Szemembe omló hajamat kifésültem onnan majd, a fülem mögé tűrtem. Ahogy végignéztem a parkolón szomorúságot leltem. Mindenhol ölelkező párok, kicsi gyerekek akik anyukájuk kezét fogják. Kezem a térdeim közé eresztettem, majd összekulcsoltam a kettőt. Fejem is lehajtva volt már, mikor egy fekete kocsi gördült be elém, mikor felemeltem a fejem már szállt ki a kocsiból egy illető, göndör haját láttam meg először, majd a testét vettem szemügyre ahogy átjött a kocsi előtt. Napszemüvegje takarta a szemét, így nem tudtam nagyon vizsgálódni rajta, mikor felém tornyosult teljesen felemeltem a fejem, árnyékot bocsájtott rám, így eltakarta a napot. Mosolyra húzta a száját, majd a napszemüvegét egy kicsit előre tolta, így nézett a szemüveg fölött. Lábamtól, a fejem tetejéig végignézett rajtam. Nagy szuszogására lettem figyelmes, hatalmas levegőt vett majd szólásra nyitotta a száját.

- Hope Clark? - nézett rám úgy mint egy nyomozó. Megrémültem.

- Igen én vagyok! - csuklott el a hangom a mondat végén. Levette a szemüveget, megcsodálhattam smaragd zöld szemeit.

- Harry Styles! Apukád engem hívott! - nyújtotta a kezét. Elfogadtam azt, majd teljesen megnyugodtam. Hiszen pedofil is lehetett volna, akik értékes lányokat rabolnak el. Igaz ahhoz túl jól néz ki.. Gondolat menetemből Harry zökkentett  ki, hogy akarja betenni a bőröndjeimet a csomagtartóba. Fel álltam a helyemről, betette a bőröndöket a csomagtartóba, majd beült. Követtem példáját beültem én is. Az út egész gyorsan telt le, nem volt messze a hatalmas ház a repülőtérről.. Igazából, nem gondoltam volna, hogy Ő itt lakik. Igaz semmit nem tudok róla de akkor sem hittem, hogy egy tizenéves fiú egy hatalmas házban lakik egyedül. 
- Egyedül laksz itt? - néztem rá.
- Nem 2 fiúval még. - mondta mosolyogva.
- Csak azt ne mond, hogy buzi vagy! - kerekedett rá a szemem. Ugyan így tett, csak rám nézett.
- Kicsi szívem! Téged ez miért érdekel? Amúgy meg nem vagyok buzi, csak a legjobb haverjaim!
- Nem vagyok a kicsi szíved! - tettem karba a kezem, és nyomtam be a durcás fejet.
- De ameddig itt laksz addig az leszel! De majd találok más becenevet, mondjuk drágám? Vagy szereted ha nyuszinak szólítanak? - röhögött. Összeráncoltam a szemöldököm, hiszen ez nem volt olyan vicces mint, ahogy tűnt. De ő csak röhögött.
- Jól van buzikám! Ezt még visszakapod! - szálltam ki a kocsiból ami már a ház előtt állt. Hátramentem a csomagtartóhoz és kinyitottam, kivettem a kettő bőröndömet majd ráncigálni kezdtem, de túl nehéz volt. Szóval visszacsuktam a fogantyúját és ráültem.
- Kell segítség? - állt elém a gödörke.
- Nem megoldom! - tettem ismét karba a kezem. Láttam, hogy vállat von majd elkezd bemenni a házba. Mekkora egy buzi, segíteni nem segít, de azért becézget. Hogy meri egyáltalán? Még a húgom se becézgethet nem , hogy egy idegen fráter. Na jó igaz nem mondhatom már idegennek hiszen tudom a nevét, de mégis csak. Láttam, hogy bemegy a házba, majd becsapódik mögötte az ajtó. Elképzelhetem miket csinálnak ott ilyenkor, tuti egymás száját falják vagy valami. Igaz ez csak ilyen ösztön. Ha valakire berágok azt mindennek elképzelem. Ekkor újra nyitódott az ajtó, és kilépett rajta egy szöszi. Meglehetősen dögös volt, talán ő az egyik szexpartnere.  Lassan kijött a kapun, majd elém sétált. Csak a lábát figyeltem, semmi másra nem néztem. Majd a zsebébe dugta a kezét, úgy kicsit összegörnyedt.
- Hahó! - lengette előttem a kezét.
- Szia! - néztem fel az emberkére. Kék szemei voltak, amik meglehetősen csillogtak. Túl sokat mutató pólója, kicsit elvette az eszem. Izmait csodáltam.
- Niall Horan! - nyújtotta a kezét. Elfogattam és megráztam.
- Hope Clark! - mondtam én is már mosolyogva.
- Jessica! - mondta ki a középső nevem.  Hope Jessica Clark! - tette hozzá.
- Honnan tudod? - néztem rá.
- Apukád beszámolt Harrynek sok-sok mindent.- kacsintott majd felhúzott a bőröndömről, megfogta az egyiket, majd befele kezdte húzni. - Jössz már? - nézett vissza a lányra, aki megszeppenve állt és mellesleg én voltam. Bólintottam majd, megragadtam a kallantyút, elkezdtem a hatalmas házba befele menni.

Zayn Malik~

A hatalmas ablakon néztem lefele, hogy milyen is Hope. Láttam már képeken, de nem mindegy, hogy mikor 14 éves a lány vagy 18. Ahogy végignéztem rajta igényes lány, és csak mosolyog. Harry soha nem mesélt róla, csak néhány szót említett. Hihetetlen, hogy ezek után is tud mosolyogni. Hiszen elvesztette anyukáját, emlékezetét is. De legfőképp a barátját. Nem hiszem, hogy ez ha velem megtörténne ilyen jól tartanám magam, lehetetlen lenne. A szobámból néztem még mindig az udvart. Láttam, hogy Niall és Hope már beérkeztek a házba. Ajtócsapódádra lettem figyelmes, majd arra, hogy valaki fut felfele a lépcsőn. Én kijöttem a szobámból, és pont nekem jött egy hosszú hajú lány. Biztosan Ő volt Hope. Ahogy felnézett rám, kicsit kipirult majd elkezdte a földet csekkolni. 
- Zayn Malik! - mondtam ki a nevemet.
- Tessék? - nézett fel. Kék szemei élénken csillogtak, és összehúzta a lábát is. 
- A nevem Zayn Malik! - mondtam kerek mondatban.
- Hope Jessica Clark! - mondta ki az egész nevét, majd kezet ráztunk. - De ha megbocsájtasz akkor én..
- Utolsó ajtó balra a mosdó! - és már a szemem előtt sem volt.
Lementem a földszintre ahol Niall ügyességét már hallottam a konyhából. Harry éppen a tv-t porolta le. Én meg jókedvűen leültem a kanapéra.
- Mi ez a nagy takarítás? - néztem rá Harryre. Azonnal abbahagyta a munkáját és leült mellém.
- Tudod Zayn! 3 hete nem volt letakarítva ez a valami. És már az adást nem lehetett látni! - ekkor lépteket hallottam fentről.
- Zayn! Nem vezeted körbe a házba? - szólt ki Niall. Meghúztam a szám, majd fel álltam.
- De! - ezzel felrohantam az emeletre..

Harry Styles~

Nagyon sietett Zayn fel az emeletre. De nem érdekelt igazán, hiszen ami volt elmúlt. Nem lesz semmi ugyan olyan mint régen, ismétlem semmi. Egyszerűen már nem is tudnám visszacsinálni. Az a baleset miatt felejtett el engem, hiszen én voltam az a fiú akibe szerelmes volt. De nem akartam mindent újrakezdeni. Így eljöttem, eljöttem úgy, hogy teljesen a létezésemről nem tudott. Mindig csak sírtam, majd egy buliban találkoztam a fiúkkal, akik vissza zökkentettek az életbe. Teljesen megváltoztam, jó modorú fiúból lett egy olyan gyerek aki nőcsábász és bárkit az ágyba visz. De most egy olyan lehetőséget kaptam amit lehet nem fogok újra, hiszen újra fel tudnám benne idézni az emlékeket. Ha sikerülne örülnék, de Ő összetörne. Lelkileg és fizikailag is.
- Nem mutassuk meg neki a szobát együtt? - jött le Zayn az emeletről.
- Jó ötlet! - pattantam fel majd szóltam Niallenk is. Hárman robogtunk fel a kisasszonyhoz. 
Amikor már ő is nagyon izgult Zayn benyitott a szobába, ő azonnal bement és forgott bent.

- Most csak ennyivel tudunk szolgálni, ez az egyetlen női szoba ami nem foglalt! - adta Niall ki magából a feszültséget.
- Csodálatos! Köszönöm! - nyomott mindenki arcára egy puszit. - De hány női szoba van?
- Három! - vágtam zsebre a kezem.- Zayn kutyájának, és a barátnőmnek - szólaltam fel ismét.
- Szerintem mennyünk enni! - szagolt bele Zayn a levegőbe, mindenki bólogatott, és kimentek. De még mielőtt Hope kijött volna a szobából becsaptam előtte és jobban szemügyre vettem a nyakláncát.
- Ugye milyen szép? - nézett rám a csillogó szemeivel. Bólogattam.- Mikor a kórházban felkeltem már rajtam volt, soha nem veszem le! - fejezte be a mondandóját. Majdnem elsírtam magam, már a szemem is vörös volt. Hiszen én voltam aki ezt a nyakláncot neki adta, én adtam a nyakába még mikor együtt voltunk. Ez az én régi nyakláncom. Lehet ez a nyaklánc hozta ide, lehet hozzám repítette ez a kis papír repülő, hozta a sorssal..